2013. július 14.

Menyasszonyi tortaszett bordó kálákkal

Enikő tett egy aranyos kijelentést: férjhez megy, és csakis én készíthetem a menyasszonyi tortáját. Ezek után nem mondhattam nem-et, még úgy sem, hogy ez a kijelentés közel másfél évvel ezelőtt történt.

Bordó kálás menyasszonyi torta
A menyasszonynak határozott elképzelése volt a tortáról is: olyan virágok legyenek rajta, mint a menyasszonyi csokrában.  
Nos, nem lett olyan, mivel bordó kálákat épp nem tudtak beszerezni a csokorhoz, de már nem módosítottunk rajta az utolsó pillanatban.


A tortaszett egy kétemeletes tortából, és három különálló, de színben, stílusban harmonizáló tortából állt. 

Az exclusiv állófogadást a Törley pezsgőgyárban tartották, a gyönyörű fotók is ott készültek; köszönet érte Enikő és Zsolt fotósának.






(Az esküvő további képeit Enikő Facebook-oldalán megnézhetitek, érdemes, nagyon különlegesek!)
Valamint Enikő blogjának bejegyzését a részletes leírással itt találjátok.

13 megjegyzés:

  1. Gyönyörűek lettek... ismét. Már egy ideje követem a blogodat és imádom a tortáidat, azok között is a virágos-gyöngyösök a kedvenceim. :)
    Remélem egyszer én is hasonlóakat tudok majd csinálni, bár egyelőre nagyon messze érzem magam ettől a szinttől. :$

    VálaszTörlés
  2. Kedves Mireben! Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is lesz olyan ember, aki ilyen szépeket ír nekem a tortáimról. Tehát csak biztatni tudlak; semmi nem lehetetlen.
    Köszönöm szépen! :-)

    VálaszTörlés
  3. M@rti!!!! Ez nemes egyszerűséggel meseszép!

    VálaszTörlés
  4. M@rti, ismét nagyot alkottál! Csodálatos lett a tortakölteményed! A cukorvirágok is nagyon tetszenek! :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tettszik, tökéletesen lett kivitelezve.

    VálaszTörlés
  6. M@rti, mint máskor is, most is remek tortákat alkottál!
    És amint látom, nagy örömmel fogyasztotta az ifjú pár!

    VálaszTörlés
  7. Hűha, nem semmi! Tökéletesek! :))

    VálaszTörlés
  8. Koszonom szepen, nagyon orulok, hogy ez a tortakollekcio ilyen sok embernek tetszik!

    VálaszTörlés
  9. Csodálatosak a tortáid, mind díszítésben, mind színharmóniában ízlésesek. Gratulálok! Én egy abszolút amatőr tortakészitő anyuka vagyok és csak most találtam a blogodra. Nagyon tetszenek ezek a bordó kálák. Hol lehet ilyen festéket beszerezni és mi a neve?

    VálaszTörlés
  10. Koszonom Mirenke!
    Alapanyagokat-kellékeket több helyről szerzem be, sajnos nem tudom, hogy ezt épp hol vettem. Ez porfesték volt, amit minimalis alkoholban oldottam fel, es azt gyúrtam bele az anyagba. Talán málnapiros.

    VálaszTörlés

published Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...